Homoktövis Örlemény   www.gyulai.net  webárúházban megvásárolható.

A HOMOKTÖVIS

A homoktövis nem hiába érdemelte ki a megtisztelő szuper élelmiszer elnevezést. Legyen akár fagyos tél, akár tűző napú nyár, a homoktövis minden évszak nyavalyáira hatásos gyógyulást kínál. E kis bevezető után nézzük meg, mire is használható még e gyógynövények világában igen rangos helyet elfoglaló gyümölcs!

A homok aranya

Korunk egyik legértékesebb gyógynövénye a nálunk is egyre inkább hódító cserje, a homoktövis (Hippophae rhamnoides), mely eredetileg egy a Himalája lejtőin termő növény. Hódító útja során a világ majd minden táján elterjedt, rendkívüli hatásáról a régiek feljegyzései mesélnek.

Tibetben az egyik legrégebben használt gyógynövény, az "egészség tárának" is hívják. Népszerűségét tekintve elterjedtebb a ginzeng gyökérnél. Már a Shi Bu Idian tibeti írásban, melyet az időszámítás előtti XI. században írtak, leírásra kerültek a homoktövis gyümölcsének gyógyító hatásai. Több ezer éve használták már a növény termésének olaját a kínai császárok gyógyítására. A legendák szerint Dzsingisz Kán katonái is fogyasztották a homoktövis olaját, hogy növeljék erejüket és szívósságukat. Hippokratész műveiben szintén fellehetőek hivatkozások a homoktövis-készítményekről, melyeket a gyomorbetegségek gyógyítására használtak. Az ókori Görögországban a homoktövis gyümölcsét a lovaknak adták az Olimpiai játékok előtt, hogy növeljék azok fizikai erejét, javítsák a külsejüket, mivel a lovak szőre gyönyörűen csillogott tőle. Innen ered a görög neve is: hippos- ló, pheas- fényes. A szláv népeknél mind a mai napig széles körben alkalmazzák a homoktövis gyümölcsét és az olaját. Kirill, a szláv abc megalkotója, ezzel az olajjal kezelte a betegeket és a sebesülteket. Az ő példáját követték később az orosz kozákok, akik ezzel az olajjal kezelték sebeiket, gyümölcsével javították egészségi állapotukat, növelték erejüket. Enyhén savanykás íze és üdítő hatása miatt a homoktövis gyümölcsét előszeretettel fogyasztják a szibériai vadászok, akik ezt a gyógynövényt szibériai ananásznak nevezik. Brezsnyev is rendszeresen fogyasztott homoktövis-olajat, mert sejtszinten produkálva a védőhatást, még az italfogyasztással szemben is megvédi a szervezetet. Roborálós és immunstimuláló hatásának köszönhetően a homoktövis-olaj az űrhajósok étrendjében is szerepel.

A skandináv országokban, de általában az északi területeken nagyon régóta az egyik leghasznosabb 'téli gyümölcs'. Az európai orvoslás jóval később kezdte alkalmazni, már a határozott kutatások következményeként.

A homoktövis növény leírása

Magyar népies elnevezései: ezüsttövis, fűztövis, homokfa
Latin név: Hippophae rhamnoides

A homoktövis az északi féltekén a mérsékelt és szubtrópusi övben él. Fénykedvelő, fagy- és szárazságtűrő. Homoktalajon, folyó- és patakhordalékon, tengerparti dűnéken nő. Hazánkban is honos. Tövises, kétlaki bokor, vagy kis fa. Egyenes levelei lándzsásak, fedőszőrös fonákjuk ezüstszürke, vagy rézvörös, fénylő. Jellegtelen virágai fürtökben állnak, amelyek a levelek előtt virítanak.


 

A talaj iránt nem igényes, de szereti a homokot és a sok napfényt. A téli hideget jól viseli, a szibériai –40 fokot is elbírja. Gyümölcsöt 2-4 éves kortól hoz. A homoktövis bogyói hullásra nem hajlamosak, egész télen a fán maradnak.

A termése augusztus elejétől szeptember végéig érik be, ilyenkor még kesernyés, savanykás, de dér csípetten édessé és kellemesen fogyaszthatóvá válik. A bogyók színe a sárgától narancsvörösig változik, a nemesített fajták hasznosanyag-tartalma sokkal magasabb, mint a vadontermőké. Éppen ezért nemesítik, és az igényesebb kertészetek (Magyarországon) ezeket a dugványokat árulják. Ismertebb fajtái orosz nemesítésűek, mint pl. az orazsevaja, a csujszkaja, az obilnaja. Bogyói mélyhűtőben fagyaszthatók és egész évben nyersen vagy ivólének préselve, esetleg mézzel édesítve fogyaszthatók. Naponta egy bogyó rágcsálásával hihetetlenül jót teszünk egészségünknek, erősítjük immunrendszerünket.

A homoktövis termesztése hazánkban

Akinek olyan szerencsében van része, hogy egy gyönyörű kert áll rendelkezésére, annak íme néhány jó tanács a homoktövis termesztéséhez:

Nálunk 1940 óta sok helyen ültetik, majd a 80-as évek közepétől kezdték termelésbe is vonni a szibériai Altaj térségéből származó, nemesített, nagyobb bogyójú és tövismentes ('tövisszegény') orosz fajtáit.

Magyarországon a Duna mentén (Szigetköz, Káposztás megyer), Csepel-szigeten őshonos. Néhány egyéb helyen is megtalálható, pl. a Balaton-parton, de előfordul a Dráva-síkon is.

A homoktövis védett növény, melynek természetvédelmi (eszmei) értéke 10.000.- Ft.

A homoktövis termesztése egyáltalán nem igényel nagy erőfeszítést. Az első években a gyomtalanítást el kell végezni, az ágakat pedig — amennyiben nem szeretné az ember bokrosítani, hanem a törzset akarja megerősíteni — vissza kell metszeni. A túlzottan cserjés növény esetében az a bevett módszer, hogy levágják az ágakat a terméssel együtt, hiszen a homoktövis bogyói nem hullanak le. Egy hektár homoktövis ültetvényről tizenöt tonna termést lehet betakarítani.

Termése 6-8 mm nagyságú (egymagvú álbogyó), kissé ovális, gömbölyded formájú; színe narancssárga, rövid kocsányokkal rendelkezik, dús 'fürtökben' helyezkedik el a hajtásokon.

A bogyókat 60 °C-os hőmérsékleten szárítják (lehet a radiátoron), porrá zúzzák és növényi olajjal keverik. Meleg és fénytől védett helyen 4-5 napig tárolják. Végül a felső olajos réteget leöntik, majd egy évig tárolják, 4-6 °C-os hőmérsékleten.

Az otthon elkészített homoktövis magolaj kevésbé aktív, mint a koncentrált készítmények, ellenben ez is gyógyhatással bír. Különösen külső használatnál.

A leveleket még a lombhullatás előtt kell szedni, azaz október elején. Kiváló tea készíthető belőle.

A homoktövis hatóanyaga

A homoktövis a gyümölcstermő, valamint a gyógy- és a fűszernövények közé egyaránt tartozik. A belőle készült termékek "biokorrekciót" végeznek: pótolják szervezetünk szükségletét bioflavonoidokból, zsírban és vízben oldható vitaminokból, ásványi anyagokból, diétás rostokból és más bioaktív anyagokból komplex, jól felszívódó, természetes étrend-kiegészítő formában.

A homoktövis több mint száz biológiailag aktív hatóanyagot tartalmaz.

A gyümölcsök gazdagok szénhidrátokban, fehérjében, szerves savakban, aminosavakban és vitaminokban. Kiemelkedő a C-vitamin tartalma, mely a citrom C-vitamin tartalmának a tízszerese! A homoktövis gyümölcsében levő C-vitamin koncentrációja magasabb mint az eper, kivi, narancs, paradicsom, sárgarépa, és galagonya gyümölcsében. A nálunk élő gyümölcstermő bokrok közül a homoktövis bogyója tartalmazza a legtöbb C-vitamint (500-900mg/100g). Ezen felül gazdag A-, B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E-vitaminban. E-vitamin hatóanyagtartalma 202.9 mg/100 g gyümölcs, ez magasabb mint a búza, kukorica és szójabab E-vitamin tatalma. Az olajában nagy mennyiségben mutatható ki alfa-linolénsav (omega-3), linolsav (omega-6), olajsav (omega-9), palmitolajsav (omega-7) cis-vaccénolaj-sav, b-sitosterin (erős koleszterincsökkentő anyag), fitoncidok és nyomelemek.

Az újabb kutatások a vízben oldódó sárga flavonoidokat, az értékes növényi olajokat és zsírokat, valamint kedvező élettani hatását emelik ki. Magas antioxidáns tartalma miatt a mai társadalom elengedhetetlen egészségmegőrző élelmiszerévé vált.

Érdekes, hogy Kínában gyógyszernek van minősítve, míg nálunk nyugaton csak egészségvédő, betegség megelőző, általános erősítő szerként ismerik el.

A homoktövis hatásterületei

A homoktövis védi és erősíti az immunrendszert, növeli szervezetünk védekezőképességének hatékonyságát, késlelteti az öregedési folyamatokat. Magas C-vitamin-tartalma miatt – ami a citrom C-vitamin tartalmának a tízszerese - általános legyengülés, illetve különösen fertőző betegségek és műtétek után jó immunrendszer-erősítő, javítja az általános egészségi állapotot.

Magolaja minden család házipatikájában nagy szolgálatot tesz antibakteriális hatása révén, hiszen eredményes torok- és mandulagyulladás, orrnyálkahártya-gyulladás esetén. Csírátlanító tulajdonsága miatt kiváló gyulladáscsökkentő. A legtöbb sterol, elsősorban sitosterol, a homoktövis magolajban volt kimutatva. A szteroloknak (sitosterol, campesterol, lupeol stb.) fertőtlenítő, érzéstelenítő és gyulladásgátló hatásuk van. Fájdalomcsillapító hatásuk hasonló az aszpirinéhez.

Helyileg alkalmazva a homoktövis-olaj felgyorsítja a sebgyógyulást. Kifejezetten ajánlott égési és fagyási sérülésekre (az egyetlen ismert szer, mely csaknem heg nélkül gyógyítja az égési sebeket), vágott sebekre és sugár okozta égési sérülésekre. Szövetregeneráló, gyulladásgátló és antibakteriális hatását az évezredes tapasztalaton kívül klinikai kísérletek is bizonyították.

Minden méregtelenítő kúra elengedhetetlen kelléke, mivel kedvezően hat a gyomor betegségeire (mint gyomor- és nyombélfekély), emellett védi a májat. A gyomor- és nyombélfekélyek, gyomorhurutok és bélgyulladások, valamint az aranyér kezelésére is hatásos szer.

Ami így nyár tájékán a nők becses étrend kiegészítőjévé teszi, az a zsíroldó hatása. Fokozza az anyagcserét, így segít az optimális testsúly megtartásában. 

Számos pozitív hatása segít megőrizni szépségünket, mivel erősíti a kötőszövetet, ezáltal csökkenti a narancsbőr kialakulását. Hámosító és gyulladáscsökkentő hatása miatt segíti a sebgyógyulást, a bőrbetegségek gyógyulását. Gátolhatja a hajhullást és lassíthatja a ráncok kialakulását. E-vitamin- és esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően jótékony hatással van a száraz, berepedezett bőrre. Folyamatos fogyasztása során beépül a bőr alatti zsírszövetekbe, és visszaadja azok rugalmasságát és puhaságát.

Speciális zsírsavösszetétele révén csökkentheti a vér koleszterinszintjét, s így lassíthatja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását.

Az atherosklerosis (érelmeszesedés) folyamatának megelőzésében jelentős hatása van a teának, húsolajnak és tablettának. Ez különösen elhízott, magas vérnyomással rendelkező középkorú és idősebb férfiak számára fontos, nőknél menopausa (a menstruáció elmaradása) után ill. fogamzásgátlót szedő és dohányzó fiatal hölgyek esetében. Az atherosklerosist a közepes és nagyobb erek belső struktúráinak megnagyobbodása és annak átépülése jellemzi. Ennek a folyamatnak a megakadályozásában nagy szerepe van a homoktövisben található antioxidáns vitaminoknak, borostyánsavnak, az alfa linolénnak és a linolsavnak.

Míg télen a magas C-vitamin tartalma, és immunrendszerünk megerősítése miatt érdemes fogyasztani, addig nyáron fogyasztva belülről építi ki a bőr ellenálló képességét. Már a régi Tibet magas hegycsúcsai között is nagyra értékelték az erős UV-sugárzás, így az ezzel együtt járó bőrelváltozások elleni energiáit.

Az egészséges barnulás elengedhetetlen feltétele a szervezet belső felkészítése a káros sugárzások negatív hatása ellen. A
goji berry mellett a homoktövis is hatásosan segít nekünk ebben a feladatban. Elősegíti az egészséges barna szín kialakulását, csökkenti a leégés kockázatát. Napolajak alapanyagaként is használják, olaja véd a napsugárzás okozta károsodástól.

Folyamatos fogyasztása során megfigyelték potencianövelő és a pajzsmirigy működését szabályzó hatását.

Tippek házipatikánkba

A homoktövist évszázadok óta a fáradt szem erősítésére is használják. Minden nap rengeteg olyan fénnyel érintkezünk, amire az nem készültünk fel. A neon, a monitorok és a képernyők rezgőfényűek, milliónyi olyan kis sötét intervallummal, amikor nincsen fény. Ezt a szemnek állandóan korrigálnia kell, még ha a tudati érzékelési küszöbünknél kisebb szünetekről is van szó. Ezenkívül az a fény, mely a napból jön, évről évre erősödik. A szem fénytűrő képességének javítására és a káros hatások kivédésére keleten a homoktövis gyümölcsöt, és magjának olaját használják belsőleg. Készíthetünk otthon magunknak egy rendkívül hatásos szemerősítő, látásjavító italt, ha homoktövis velőt és magolajat, fekete áfonya italt, és goji lét összekeverünk.

A homoktövis a fronthatások enyhítésében is segítségünkre siet. Ha valaki érzékeny a fronthatásokra, az semmiképp sem természetes tulajdonság. Nagyon sok minden szerepet játszhat kialakulásában. Ilyen tényező többek között az egyén idegszöveti érzékenysége, a sejtek méreg-, és salakanyagokkal, káros sugárzásokkal telítődése. Méregtelenítő kúrával és a test sugárterheltségének megszüntetésével a migrén és a frontérzékenység megszüntethető. A kúra elengedhetetlen kelléke a napi egy mokkáskanál homoktövis magolaj és velő. Emellett fontos nagy mennyiségű természetes B-vitamin bevitele is.

A hámló testre is kiváló a homoktövis magolaj. Ha a csúnyán leégett bőrfelületet estére bekenjük vele, másnapra már enyhülnek a tünetek.

Télen influenzaszezonban mindennapos fogyasztása megelőzi a megbetegedést, és ezen gyümölcsszegény időszakban kiválóan ellátja vitaminokkal a szervezetet. A homok aranya elnevezés méltó rá, hiszen a húsán és magján kívül még a levelét is használják egészségmegőrző célokra. Ősztől tavaszig a leveléből készített teát meghűléses megbetegedések esetén alkalmazzák.

Fogínygyulladás esetén estére elalvás előtt ecseteljünk az érintett felületre homoktövis magolajat, a maradékot nyugodtan le is nyelhetjük. Utána ne mossunk fogat! Másfajta gyulladások, égési sérülések esetén is jó, ha tartunk otthon egy üvegcsével.

Nemsokára itt a pollenszezon. Az allergiás szezonban nagy segítség a homoktövis rendszeres fogyasztása, mert az olajos és vizes oldatú homoktövis-készítménnyel szinte mindenfajta allergia egy-két hét alatt megszüntethető (legyen az pollen-, fém- vagy napfényallergia).

A homoktövis magolaját nem ajánlatos használni akut epehólyag-gyulladásnál és a hasnyálmirigy akut megbetegedéseinél sem.

Az összefoglalás forrása: Antal Vali személyes oldala